Iratkezelés egészségügyi intézményeknél ?>

Iratkezelés egészségügyi intézményeknél

A DMS One iratkezelő rendszere az iktatáson túl a szerződések, pályázatok kezelésében és a számlák jóváhagyásában is segítséget nyújt.

Az egészségügyi intézményekben a gyógyításé a főszerep, épp ezért fontos, hogy minden egyéb szükséges tevékenységet, úgy, mint az igazgatáshoz tartozó adminisztrációt, a szerződések kezelését, a számlák jóváhagyását, a pályázatok kezelését, a rendőrség számára történő adatszolgáltatásokat stb., minél kevesebb erőforrás igénnyel tudják megvalósítani. Szoftverünkben néhány másodperc alatt előkereshető egy irat és akár több évre visszamenőleg is követhetők egy-egy dokumentum előzményei, az egyes verziók és a kapcsolódó információk, azaz az irat teljes életciklusa.

Ha a szervezet más szakrendszereket (pénzügyi, gazdálkodási, gazdasági) is használ a napi ügyviteli feladatok támogatására, azokkal az iktató rendszernek integrálódni szükséges, hogy az ügyintézők mentesüljenek a kettős adatrögzítés terhe alól. Tanúsított iratkezelő rendszerünk hatékonyan támogatja az egészségügyi intézményekben az igazgatási és gazdálkodási osztályok munkáját, így gond nélkül kapcsolódik például az EcoStat alkalmazással is.

A DMS One iratkezelő szoftvere azonban nemcsak egy iktató program: a strukturált iratnyilvántartás megvalósítása mellett a legújabb kormányzati követelményeknek is megfelel, ezáltal az elektronikus ügyintézési folyamatok támogatását is biztosítja. Komplex és más szakrendszerekkel integráltan működni képes iratkezelő program, mely az alap iratkezelési funkciókon felül olyan szoftvertulajdonságokkal rendelkezik, mint a tömeges érkeztetés, az automatikus iktatás, a tömeges elektronikus aláírások kezelése, az ePapír és az iForm elektronikus űrlapok kezelése, a Hivatali kapu integráció és a legkülönbözőbb SZEÜSZ szolgáltatásokkal való kapcsolódás.

Iktatás

Tanúsított iratkezelő rendszerünk tömeges érkeztetéssel, automatikus iktatással, vagy akár gyorsiktatással is segíti a szervezet iratkezelését és adminisztrációs munkafolyamatait.

Testreszabhatóság

Az elavult statikus lekérdezési sémák helyett egyéni igényekhez igazított lekérdezések, valamint személyre szabható felhasználói felület várja szoftverünkben.

Integráció szakrendszerekkel

Tanúsított iratkezelő szoftverünk hatékonyan támogatja az igazgatási és gazdálkodási osztályok munkáját, így gond nélkül kapcsolódik pl. az EcoStat alkalmazással is.

MS Office integráció

A funkció lehetővé teszi Microsoft Worddel és Excellel kompatibilis állományok iktatását és csatolmányként való rögzítését közvetlenül az iratkezelő rendszerbe.

Outlook integráció

Az Outlookkal fogadott és küldött e-mailek iktatását közvetlenül a levelezőrendszer felületéről, az ügyiratkezelő programba való belépés nélkül valósíthatjuk meg.

E-aláírás kezelés

Bejövő irat esetén iratkezelő rendszerünk akár automatikusan ellenőrzi a dokumentum hitelességét, kimenő iratnál pedig kezeli az elektronikus aláírásokat, akár tömeges kiküldéssel is.

Pályázatok kezelése

A pályázati anyagokat a kiírástól a kötelezettségvállaláson át egészen a tételes végelszámolásig átláthatóan, összefűzve kezeli rendszerünk.

Vonalkódos digitalizálás

Nagy tömegű, papíralapú dokumentumot kezelő, központi szkennelést végző intézmények számára praktikus megoldás. Digitalizálja iratait vonalkód technikával!

Szerződés- és egyéb dokumentumtárak

Precíz, rendezett nyilvántartás, formátum-független feltöltés, egyedi adatmezőknek köszönhető gyors visszakeresés várja, ha szoftverünket választja!

Határidő-kezelés

Automatikus figyelmeztetések a számlák és szerződések lejártáról, megújításáról, az iratokkal kapcsolatos feladatok elvégzéséről.

Dokumentum jóváhagyás

Kontrollált szerződés- és számlajóváhagyás automatizáltan, iratkezelő szoftverünk workflow funkciója segítségével.

Intenzív ügyféltámogatás

Ügyfélszolgálatunk gyors reagálási időkkel működik. Mérjük az ügyfél-elégedettséget, és büszkék vagyunk a folyamatosan javuló szolgáltatási időre.

Ügyfeleink, akiknél már hatékonyabb az iratkezelés

? Tudta, hogy az intézményekkel szemben támasztott jogszabályi követelményeknek Ön maximálisan megfelelhet a DMS One rendszereivel?

Magyarországon elsőként teljesítettük a szoftvertanúsítási követelményeket, és folyamatosan gondoskodunk erről a jövőben is, hogy az Ön szervezete jóval az előírt határidő előtt megfelelhessen az előírásoknak.

Az iratkezelés számunkra nem munka, hanem szenvedély.

Iratkezelő szoftver kiválasztásakor ügyfeleink hosszú távú megoldásban gondolkoznak.

A jól meg választott szoftverbevezetési módszertan és a tanácsadó kollégák hozzáértése, szakmai felkészültsége jelentősen hozzájárul az új rendszer intézményen belüli fogadtatásához és az egész projekt sikeres lezárásához. Évtizedes szakértelmünket állítjuk a legkülönfélébb területeken dolgozó intézmények szolgálatába és igyekszünk mindig élen járni a fejlesztésekben. Tudjuk, hogy mitől lesz egy dokumentumkezelő rendszer a szervezete legfőbb segítőtársa.

Kíváncsi, mi hogyan dolgozunk?

megnézem a videót!
megnézem a videót!

10 gyakorlati tanács az elektronikus iratkezeléshez

  • 36 oldalas tudásanyag a legfrissebb iratkezelési trendekről
  • Az elektronikus ügyintézés folyamata ábrákkal, példákkal, magyarázatokkal
  • Hasznos tippek, megoldások az iratkezelési folyamatok optimalizálásához

    Hozzájárulok, hogy a DMS One Zrt. részemre hírlevelet küldjön díjmentes tudásanyagaival, rendezvényeivel, valamint egyedi ajánlataival kapcsolatban.
    Az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vettem, személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok